Címlap AsztroAktus A párkapcsolatok válsága – Miért futnak zátonyra a kapcsolatok?
Figyelem, felnőtt tartalom!

A párkapcsolatok válsága – Miért futnak zátonyra a kapcsolatok?

AsztroAktus

Manapság a kapcsolatok válságának idejét éljük. Ez nem azt jelenti, hogy csak napjainkban vannak gondjaink társkapcsolatainkkal, de tény, hogy a mai rohanó világban kevesebb idő jut a partnerünkre, kevesebb időt szánunk egymás megértésére és odafigyelésre. Régen is voltak rossz kapcsolatok, házasságok, viszont annak idején „nem volt divat” elválni.

De sajnos napjainkban is a kapcsolatok nagy részét a kényelem, a vagyon és a gyerekek tartanak csak össze, nem pedig az, amiről a házasságnak szólnia kellene.

A házasság kulcsszava az EGYÜTT. Bármi ér bennünket, öröm vagy bánat azt együtt viseljük. Nem kötelességből, nem erkölcsből, nem elvárásból. Hanem azért, mert odafigyelek a másikra, és érdekel, ami vele történik. EGYÜTTérzek vele!

A jó házasság, párkapcsolat a kölcsönösségen, az odafigyelésen múlik. Látom a másikat! Nem csak nézem! Hanem tényleg látom Őt! Úgy, ahogy van! Nem szépítve, nem megmásítva, hanem szeretetem teljes értékével elfogadva őt.

Senki sem tökéletes. Egyikünk sem. Viszont a szeretet, az igaz szeretet elfogadó. Nem belenyugvó, nem áldozati teher, nem kritikusan értékelő.

Az igaz szeretet úgy szereti a másikat, ahogy van. A hibáival, a heppjeivel, a félelmeivel, a butaságaival, a konokságaival és minden rossz szokásával együtt. Ha a kedves férjünk újra és újra a szennyestartó mellé dobja a zokniját, a szerető feleség újra- és újra lehajol, és bedobja helyette. Mosolyogva, miközben a gondolataiban az jár: Imádlak! Kis lükém. Ez megint nem sikerült.

Döbbenet, hogy mennyire rosszak a párkapcsolatok manapság. Van egy kezdeti lelkesedés, de a kapcsolat legelején is az adás-kapás, a megszerzés konok loholása az, ami a kapcsolatokat jellemzi. Ő AZ ENYÉM LESZ! Ez a vágy hajtja az ismerkedőket.

De minek? Mit kezdek utána vele? Trófeaként kiakasztom a falra? Mert az ENYÉM?? Sok esetben nem is ismerik a párok a másikat. Azt látják bele férjükbe, feleségükbe, ami az saját elvárásuk. Aztán ha meglátják a partner igazi arcát, akkor döbbenten néznek rá: Ki vagy Te, Idegen?

A jó házasságban, párkapcsolatban a párok

- beszélgetnek, kommunikálnak, kedvesen, a másikra odafigyelőn,

- folyamatosan megosztják érzéseiket, félelmeiket. Tanácsot kérnek a kedvesüktől, hogy a szükséges megoldást közösen hozzák meg, hisz a közös életükről van szó,

- egymás szemébe néznek. A szem a lélek tükre. Aki képtelen a párja szemébe nézni, az már rég nem a kapcsolatban él (Sőt, sajnos talán soha nem is élt ott).

- folyamatosan építik, bíztatják egymást,

- új, konstruktív terveket kovácsolnak. Folyamatosan közös, új célokat tűznek ki.

- szeretik egymást. Érzelmi és testi szinten is. Ajaj! Hány házasságban nincs szexualitás.

- soha nem becsmérlik le a másikat. Egymás között sem, de nyilvánosan semmilyen körülmények között sem.

- gond nélkül elismerik a másik erényeit, támogatják terveiben, céljaiban. És ezt a támogatást mi is megkapjuk, hisz párunknak ugyanolyan fontos, hogy mi is épüljünk, ránk is büszke lehessen.

- az őszinteség alapkövetelmény. Hogy csak pár dolgot említsünk. Hány házasság van ma Magyarországon, ahol ezek megvannak. Vagy ahol ezek közül legalább EGY megvan. Sajnos nagyon kevés. Pedig nem elérhetetlen egy ilyen kapcsolat.

Ahhoz, hogy egy házasság jól működjön, kell egy tudatossági szint. (Ismét szeretnék biztosítani mindenkit, hogy igen, mindig vannak szerencsés kivételek. Akik tizenévesen összeházasodnak és boldogan élnek ma is. Együtt fejlődtek, együtt tanultak. Ők azok, akik ajándékként megkapták ezt a lehetőséget, hogy egy ilyen kapcsolatot megéljenek. De valljuk be, ez nem általános.)

A tudatossági szintet viszont csak a tapasztalatokkal lehet megszerezni. Több partnerrel folytatott kapcsolatból tanulva, és tapasztalva az életnek nevezett játszmában. Kellenek a csalódások, a pofonok, ahhoz, hogy megértsük életünk működését, illetve értékelni tudjuk, azt amink van.

Ha egy párkapcsolat túl fiatal korban alakul ki, szinte borítékolható sajnos a sikertelenség. És nem azért, mert anno nem őszinte érzelemre épült volna. De az évek alatt mindkét fél változik. Kíváncsiak vagyunk a világra, szeretnénk újat tanulni, tapasztalni, megélni.

Ha a kapcsolatban nincs meg a kommunikáció, akkor már el is indult a külön utakon történő járás.

Nem azt mondom, hogy mindenben azonosnak kell lennünk. A különbözőség jó dolog. De egy szerető párkapcsolatban tudok a párom igényeiről, hobbyjairól, és maximálisan támogatom őt ebben.

A mai párkapcsolatok legnagyobb százalékában nincs kommunikáció. Nem figyelnek egymásra a párok, csak élnek egymás mellett. Persze van közös cél:

- gyerekeket nevelni,

- pénzt keresni, hitelt fizetni, új autót venni, házat szépíteni,

- a házasságot fenntartani.

De egyik mögött sincsenek ott a párok. A nő és a férfi.

Amikor egy párkapcsolat létrejön ott mindkét félnek célja van. A feleség férjet keres, a férfi (többnyire) anyát, takarítónőt, és egy fix pontot az életében.

Persze ez nem ennyire sarkalatos és szembetűnő. Igen, szerethetik is egymást, jól érzik egymással magukat. De a mélyben zajló okok a birtoklás szabályai szerint zajlanak. A nőnek FÉRJHEZ kell menni. A trófeát ki kell tűzni a nappaliba.

A férfi pedig egyszer meg kell álljon. Hát akkor már olyannál teszi, akit kicsit kedvel is.

Aztán elkezdődnek a hétköznapok. Lekerülnek az álarcok. Meglepődünk párunk pár szokásán, de besöpörjük a szőnyeg alá, mondva: Senki nem lehet tökéletes. És innen elindul a kapcsolat leépülése. Mert a megoldás a kommunikáció lenne, nem pedig a fejünk homokba dugása. Nem hallunk, nem látunk, nem beszélünk!

Önvédelemből, kényelemből, illetve beletörődésből. Elvettem! Ha nem jó, akkor borítsak fel mindent?

Mindkét fél hibázik. Egy kapcsolat soha nem az egyik fél miatt megy tönkre.

(Előre szólok: sarkalatos, kicsit szélsőséges leszek, de csak azért nagyítok – vagy nem is annyira nagyítás ez – hogy a működési elvet kihangsúlyozzam. Akinek nem inge…)

A nő a kapcsolatban:

- belazul, a trófea felkerült a falra.

- ha már gyereket is szült, akkor az életbiztosítása is megvan.

- innentől azt hiszi, bármit megtehet. Eltűnik a kedves, bújós feleség, előkerül a sárkány.

- A közös vagyon, és a gyerekek biztosítják számára, hogy kezébe vegye az irányítást, ami ellen a férfi viszont teljesen jogosan tiltakozik.

- innentől a nők nagy része befejezi a szexualitást. Már nincs rá szükség. Gyerek is van, a pasi is be van hálózva. De természetesen a férfi dolga az, hogy hűséges legyen, mert Ő A MIÉNK

- mindent irányítani akar. Olyan dolgokat is, ami a férfi dolga, és kompetenciája. Ebből vagy vita keletkezik (ha a férfi domináns, ahogy lennie kell) vagy a férfi beletörődésével elindul a férfiak „elnőiesedése”. Ugyanis a nő nem vállalja azt a kockázatot, hogy a férfi férfi maradjon mellette, mert ha férfi akkor ezt élni akarja. Vadászni, élni, szexelni, irányítani. Ez veszélyes (de csak azért, mert a nő nem bízik önmagában.. ha bízna hagyná a férfit férfinek maradni, akinek esze ágában sem lenne máshova menni).

Mit tesz a férfi?

- bekényelmesedik. Bejutott a komfortzónába. Innentől nem kell a koszos zoknik, és a mikrohullámú ételek birodalmában éljen. Itt van „Anya”, itt a kényelem,

- Nem szeretik a sárkányosodást. Ezért inkább mindenre bólogatnak, ezzel a nő kezében megerősítve a fegyvert, amit utána az ő fején fog ütögetni,

- minden munkája, pénze, eredménye a kapcsolatban van. „Most kezdjem elölről?” - és igazához való ragaszkodásáról, és az irányításról lemondva elindul ki a kapcsolatból. Miért? Azért mert ha nem irányít, akkor nem Önmaga. De önmagát nem tagadhatja meg, ezért ezt meg kell élje… ha itt nem megy, akkor majd megy máshol. És abban a pillanatban, amikor megkapja valahol máshol a figyelmet, ahol megadják neki az irányítás jogát, a fókuszt máshova helyezi… főleg, ha otthon még meghittséget, és szerelmet sem kap.

- a férfi dolga, hogy a vadat leterítse és hazavigye. Szép az emancipáció, de nagyon káros. Egy szint után. A férfiak elférfiatlanodnak. Persze ők is hagyják magukat, de a folyamat nagyon nehezen visszafordítható.

- Mivel nem akarnak vitát, ezért mindent ráhagynak a nőre. Mert bár igaz, hogy mindig a nő irányít, de legalább a látszat kedvéért meg kellene hagyni az Urak kezében a gyeplőt.

- a férfiaknak is odaadóbbaknak, segítőbbeknek kellene lenni. Nem esik le Uraim a gyűrű a kezükről, ha néha elmosogatnak, vagy valamilyen házimunkába besegítenek a párjuknak.

Alapvetően a legnagyobb probléma, hogy nem mernek beszélgetni a párok egymással. Nem merik elmondani a másiknak, hogy

- mi az, ami nem jól működik,

- mit szeretnének másképp,

- nem merik elmondani a hölgyek, hogy az Urak hogy tudnák megszeretetni még jobban velük a testi szerelmet, ehelyett jönnek a cifrábbnál cifrább kifogások, hogy miért nincs boldogság a hálószobában,

- elfelejtik, hogy a kapcsolatban mindkét fél egyenrangú partner, ugyanolyan jogokkal, és ugyanannyi felelősséggel is,

- a kommunikáció helyett a feltételezést használják. Ahelyett, hogy odaállnának partnerük elé és megkérdeznék, hogy mi a véleménye egy dologról, ehelyett kitalálják, hogy a másik mit gondolhat erről. Ami lehetetlen, és mindig hamis végkövetkeztetést hoz. Esélyt sem adunk arra, hogy esetleg pozitív visszaigazolást kapjunk a másiktól.

Nehéz egy jól induló, szerelemre alapuló kapcsolatot is szinten és működésben tartani. Mindkét fél kell hozzá. Ha az egyik fél nem akarja, vagy a maga feje után meg, az már nem is működhet jól.

A jó párkapcsolathoz, házassághoz

- szeretet,

- együttműködés,

- tisztelet,

- elfogadás,

- erő és fegyelem,

- közös célok, álmok

- és kommunikáció, kommunikáció, kommunikáció kell. Ezt akár ezerszer is leírhatnám, annyira fontos.

Ha viszont egy házasság már eleve úgy köttetik, hogy „hozzámegyek, mert már elment rá x. évem, nem hagyom semmibe veszni..” akkor az minden lesz csak jó házasság nem.

És sajnos ebben a nők a legnagyobb hibásak. Nem szabad olyan férfihoz hozzámenni, akit már csak megszokásból, a póráz elengedésének képtelensége miatt tartunk magunk mellett. Sokszor az urak ebben sokkal korrektebbek. Mert egy férfi, ha házasságra adja a fejét, és meghozza ezt a döntést, akkor Ő komolyan is gondolja. Akkor épp szerelmes a leendő feleségébe.

De ezt nagyon könnyű lerombolni. És amikor a férfi a testi szerelmi igényére azt kapja a feleségétől pár évvel házasságkötésük után ( és egy gyerek legalább van), hogy (elnézést) „Verd ki!” vagy „Menj kurvázni.” akkor ne csodálkozzunk semmin. Ezeket a mondatokat több kliensemtől hallottam. És nagyon, de nagyon elszomorított.

A kapcsolatok őszintétlen alapokra épülnek. Félelemből, nehogy egyedül maradjunk. Megszokásból, hogy a „befektetett idő” ne vesszen el. És kötelezőből, mert X kort elérve már „nem lehet” házasságon kívül élni.

Van azonban olyan eset is, amikor mindkét fél tisztelte egymást, egész jól működött a házasság és mégis kifullad. Mert a két lélek már nem tud egymásnak mit adni, nem tudnak tovább haladni az úton. Ezt felismerve jó barátságban kell elengedni a másikat. Az ennek ellenére fenntartott kapcsolat átmegy haragba, gyűlöletre, megnemértésbe fog átmenni. Mert már kiabál a lélek, hogy nincs itt helyem, ez nem jó nekem. Újat kell tanulni. Megítélésem szerint, ha akarjuk, ha nem, ezeket a kapcsolatokat az égiek szétszedik, mert a lélek fejlődése nem állhat meg.

Ha egy házasság szerelemből születik, az még nem garancia a sikeres kapcsolatra. De ha tapasztalaton, önmagunk ismeretén, igényeink feltérképezésén és a másik fél maximális elfogadásán alapul, akkor lehet sikeres a házasságunk. De akkor is rengeteg figyelmet, napi munkát igényel részünkről, hogy azt egyben tartsuk, építsük azt.

Viszont ha ezt odafigyelve, szándékosan tesszük, akkor ez nem teher. Örömmel teliek a napok, a kihívásokat is izgalmas feladatként, nem pedig teherként fogjuk fel. A szeretet nyelve pedig minden kaput kinyit.

Együtt utazunk a párunkkal, hogy megismerjük a másik személyének tükrében Önmagunkat!

Az ilyen kapcsolathoz bátorság, szándék, szeretet és habitus kell. De a jutalom egy boldog, örömmel teli folyamatos együttlét, ahol a párunkkal együtt élvezzük a mindennapokat.

Az én elvem a párkapcsolatról nem az, hogy legyen mellettünk valaki, akivel a gondjaimat megoszthassam, aki segít, ha gond van. Azt köszönöm, megoldom egyedül is.

Számomra a boldog párkapcsolat az, hogy a másik azért van mellettem, hogy megoszthassam vele az örömeimet, hogy legyen kinek elmesélhessem, hogy milyen csodálatos dolog történt velem aznap.

A cikket írta:

Horvát Gabriella Kineziológus
párkapcsolati és szexuálterapeuta

Tel.: 20/482-3922
http://www.azeletboldogsag.eoldal.hu/

Hozzászólások  

 
#1 csapi 2013-10-04 20:39
Kedves Gabriella!
Sajnálatos módon meglepően sok ponton tudtam hasonulni a cikkben írottakkal, és kíváncsi vagyok az Ön véleményére abban, hogy én a testiséget hiányolom a házasságomból. Véleményem szerint sok probléma, napi gond felfújása is elkerülhető lenne, és több ponton is orvosolná a házasságomat. A témát én már többször is felhoztam, bár a nejemnél ez 'tabu', de mind hiába. Albérletben élünk nincs még gyermek sem, ellenben van egy hormon gyógyszer, ami véleményem szerint a problémám okozója, (és neki is akad ennek tulajdonított baja). Én nem akarok dönteni helyette, így meg is mondtam neki, hogy Ő dönt ez ügyben, de a jelenlegi helyzet nem sokáig húzható így. Jelenleg a gyógyszer maradt, és a szex fel lett áldozva a betegség esélyének csökkentésének az oltárán. Két éve vagyunk házasok, de úgy érzem magam, mint a 40 éves házasok 3 gyerek után.
Tisztelettel: Csapi
 

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be vagy regisztrálj.

Ezt se hagyd ki!
^ Fel